Sasharól...

Kiabálás. Persze. Enélkül nem is kezdődhetne a nap. Kipattant a szemem és gyorsan kikászálódtam az ágyamból. Még egy utolsó búcsúcsók után a párnámtól,felvettem a köntösöm és lementem a konyhába. Ott találtam anyát és Lorint. Már megint veszekedtek. Valószínűleg Lorin megint csinált valamit, valószínűleg fiúval. De nem nagyon érdekelt. Gyorsan a hűtőhöz araszoltam és észrevétlenül elcsentem a tál franciasalátát, amit még tegnap este csináltam.
-Neked is jó reggelt, Sasha!-kiáltott rám hirtelen Lorin.
Visszafordultam.
-Hát, ha neked ez jó...
-Fogjatok le!-fakadt ki a nővérem, anya alig bírta visszafogni. Én megfordultam és mosolyogva visszamentem a szobámba. Ránéztem az éjjeliszekrényen álló órára. 7:03. Ó, még van idő...benyomtam a zenelejátszómat és teljes erőből bömböltettem a zenét. Táncolva megálltam a szekrényem előtt. Mit vegyek fel? Ezzel elvoltam egy darabig. Aztán-nyár vége lévén-egy farmersort és egy bő póló mellett döntöttem. Majd felveszem hozzá a magasszárú tornacipőmet. Nah, ez megvan. Gyorsan bekaptam az utolsó salátaszeletet is, majd nekiálltam kisminkelni magam. Nem szoktam 5 kilót magamra kenni, de ha már úgyis megyünk valahova... nem használok alapozót, mert-Lorinnal ellentétben-nekem nincsenek pattanásaim. Lorin mindig is féltékenykedett emiatt. De most na...anya bőrét örököltem. Vékonyan kihúztam a szemem, majd felraktam egy kis szempillaspirált. Megfésülködtem, majd elmentem fogat mosni. A zene ritmusára tekergőztem és forgolódtam, számban a fogkefével. Anya utálta ezt, de én imádtam.
-Sashaaa! Halkítsd le a zenét különben bajok lesznek, anya üzeni!-lépett be a nővérem vigyorogva a szobámba. Rá se hederítettem, pörögtem tovább.
-Sasha! Anya azt üzente, hogy...
-Hallottam! Hagyj békén! Menj ki a szobámból!
Lorinnak arcára fagyott a mosoly. Dühösen becsapta maga mögött az ajtót, és már hallottam, ahogy dübürög le a lépcsőn. Odaugrottam a zenelejátszómhoz és letekertem a hangerőt, mielőtt anya is felér. Épp időben.
-Sasha...-anya dugta be a fejét az ajtón.
-Igen?-mosolyogtam rá ártatlanul.
-Semmi...de legyél kész, 10 perc múlva indulunk!
-Oké!-anya kiment én meg gyorsan felkaptam a converse csukám és zsebre raktam a telefonom. Nem szerettem naagy táskákkal járni, mint Lorin, én csak a legszükségesebbeket vittem magammal. Vagyis a telómat...meg a fülhallgatómat. Nem is tudod, mennyire életmentő, ha megint kialakul egy családi vita.
Ahogy lerohantam a lépcsőn, azon gondolkoztam, hogy hová megyünk. Mintha mondták volna...á, dehogy! Mindig meglepetés, de az előző nem volt valami jó...Barcelonába mentünk egy hétvégére, azt is csak aznap tudtam meg a repülőtéren, pedig aznap volt a legjobb barátnőm, EJ szülinapja és hivatalos voltam a bulira...nembaj, elnéztem nekik, de ha most is ez történik...kiakadok. Apa a kocsinál várt.
-Nem gondolod, hogy...kicsit sok cuccot hozol?-kacsintott rám.
Végignéztem magamon.-nem, nem gondolom...bár ez attól függ, hova akarunk menni.
-Haha, jó vicc volt, hercegnő, akkor se mondom meg.
-Ajh-bevágtam a durcát. Mért nem mondják meg?
Miközben apával a kocsinál vártuk, hogy anya és Lorin elkészüljön, felnézem a házunkra... sok ember elképzelni se tudna jobb életet, mint a miénk. A házunk olyan volt, mint egy palota,- bár néha inkább börtön volt, főleg számomra... Az én szobám déli fekvésű volt, így mindig világos volt, viszont Lorin szobája északi és mindig amiatt panaszkodik, hogy nem jutnak elég fényhez a pórusai...szánalmas... anyáék szobája nyugati fekvésű, minden nap a naplementét csodálják egy pohár borral és régi történetekkel. Az az Ő Pillanatuk. Ilyenkor senki sem zavarja-zavarhatja- őket. A szobák alapjukban véve egy nagyobb nappalinak is megfeleltek volna, a nappali ezzel szemben bálterem nagyságú volt. A konyha a legmodernebb felszerelésekkel volt tele, viszont szakácsunk nem volt, mert anya jobban szerette maga megfőzni az ételt, mint rábízni valakire. Aztán volt még egy nagyobbacska irodánk, amit apa használt a banki igazgatói munkáinak itthoni kezelésére. Anya a fodrász-szakot és a cukrász-szakot is elvégezte, de egyik helyen sem telepedett le, hanem inkább főállású anya lett. Néha jártak hozzá, hogy például megcsinálja valakinek a haját az esküvőjére, vagy kell egy torta a szülinapjukra...de alapjában véve nem dolgozott. Volt még 2 vendégszobánk, mert karácsonykor mindig idejöttek a rokonok. Minden hálószobához tartozott egy mosdó és egy zuhanyzó, továbbá volt még egy fürdőnk is, sarokkáddal...az előszobából nyílt az ajtó a garázsba, ahol 2 autó fért el, tekintve, hogy nekünk is kettő volt. Haha. Anyának volt egy Renault Megane-ja, mert azt mondta, ez elég neki...apának persze villogni kellett az Audi A8-asával a munkahelyén. Most is ebbe pakoltunk. A kert igazából nem volt nagy(már ha a ház méreteit nézzük) a kapuig olyan 20 métert kellett megtenni, a háznál a murvás út egy kanyart írt le, majd visszakanyarodott önmagába, hogy meg lehessen fordulni. A hurok közepén egy szökőkút állt. A ház mögötti kertbe jórészt én és anya járunk ki. Anyának itt vannak a virágai meg a bokrai, de nem annyira elegáns, hogy mindegyik formára van nyírva...nekem meg itt van az az egyetlen hely, ahol egyedül lehetek, ha akarok...Az egyik hatalmas fa hátsó részén van egy kis lyuk, épp csak akkora, hogy átférek. Oda szoktam elbújni sírni, vagy dühöngeni. Még senki sem vette észre. Lehet, hogy nem is keresték... Volt néhány mókus a fában, ők már megszoktak, szóval ők szórakoztattak, amikor ott voltam...
Ám ma nem akartam odabújni. Látni akarom, hova megyünk. Anya és Lorin -végre- elkészült, így mehettünk. Beszálltunk a kocsiba és kifordultunk a Washingtoni útra. A repülőtérre érve anyáék rögtön a jegypénztárhoz mentek a lefoglalt jegyekért. Amikor megkapták szétosztották közöttünk. Gyorsan megnéztem az úticélt...
-Los Angeles? Ez komoly?-egyből a Los Angeles Lakers jutott az eszembe...ott lehetek, ahol ők is!